Rólunk
12 éve szervezzük meg majd minden évben az ország legnagyobb és legátfogóbb önismereti fesztiválját több száz önnkéntes lelkes segítségével és kitartó közösségi munkájával. A fesztivál hete minden résztvevő számára lelki felüdülés, spirituális elmélyülés, de ami még fontosabb, igazi kapcsolódás önmagával és hasonló életvitelű, érdeklődésű emberekkel.
Sok év tapasztalatából tudjuk, hogy a fesztivál ereje az a közösségi életérzés, amit szívesen hazavinne mindenki a mindennapjaiba. Minden évben megfogalmazódik az igény és a szándék, hogy az "Everness életérzés" legyen vég nélküli, legyen elérhető a két egymást követő fesztivál közötti időszakban.
Ezt a szándékot hívtuk életre azzal, hogy az Everness Közösség egyesület tevékenységét egész évre kiterjesztve felületet és teret adjunk a kapcsolódásra, a fesztiváli közösség megtartására és a szellemiség közözsségi ápolására.
“A kapcsolatok mélysége nem a beszélgetések számában, hanem a megosztott élmények erejében mérhető.”
- Brené Brown -
CÉLJAINK
Rendeszeres programokkal összetartani a közösséget egész éven át, a fenntarthatóság, a tudatosság és az elfogadás szellemiségében.
Olyan minőségi keretet szolgáltatni a közösségbe vágyóknak, amivel méltán idézhetik vissza a fesztivál pillanatait és tehetnek személyes fejlődésükért és környezetükért egyaránt.
Indián Nyár, Everness Chill, és további évközi rendezvények a Klubtagoknak jelentős kedvezménnyel. Együttműködő partnereinktől egész évben folyamatos esemény és termékkínálat kedvező áron!


VÍZIÓNK
Hisszük, hogy együtt többre vagyunk képesek. Többet tehetünk az egyéni és közös céljainkért egyaránt.
Hisszük, hogy a támogató közösség és a rendszeresség minden léleknek lehetőséget ad a fejlődésre, a megpihenésre és feljebb emeli a tudatosságot az egyénben is.
